8.
2008 január 3. | Szerző: Sophie |
ma voltam ismét ultrahangon!
ennek tudatában pedig már tegnap délelőtt óta azon izgultam, hogy csak mindent rendben találjon az orvos és végre adjon már beutalót a védőnőhöz, hogy végre kapjak kiskönyvet és akkor végérvényesen is kijelenthetem, IGEN, terhes vagyok 😉
ezért tegnap lefekvés után, ameddig apa még zuhanyozott, megbeszéltem Babcival, hogy holnap (azaz ma) legyen ügyes baba és mutasson meg mindent a doktorbácsinak, amit egy ilyen “idős” babának (elnézést, magzatnak) meg kell már mutatnia, és ő úgy tűnik, hogy szófogadó Babci, így ma már láthattuk a gyönyörűszép szívmozgást, ami ilyen kis pulzáló pötty volt az ultrahangos masina képernyőjén!
a leleten pedig ez áll:
uterusban egy ebryo. jó szívműködés. ép szikhólyag. CRL: 8mm. Grav. s. 6
HURRÁ!!!
viszont ezután jött a feketeleves, mégpedig az, hogy kiderült a dokiról, hogy holnaptól bizonytalan ideig nem elérhető, ugyanis súlyos egészségügyi problémája van (szegény!), úgyhogy azt javasolta, hogy keressek valakit, aki a kezelésemet, illetve terhesgondozásomat a továbbiakban ellátná. ugye mondanom sem kell, hogy pont jókor. már talán épp időszerű lenne az első laborok egyike, szóval nagyon nincs vesztegetnivaló időm… sajnos a korábbi orvosom sem praktizál már SZTK keretek között, és lehet, hogy csúnya dolog, de én nem fogok magánrendelésre járni csak azért, mert akkor azt hitetik el az emberrel, hogy ott színvonalasabb a szolgáltatás, illetve jobb a hozzáállás, mint amúgy. én ebben nem hiszek! ha valaki emberileg olyan, illetve a munkáját hivatásnak tekinti, akkor az “ingyé” is ugyanúgy fog dolgozni, mint súlyos összegekért! pl. erre a mostani orvosom, aki bár tőlem egy fillért nem kért sosem, mivel a párom papája és ő egy helyen dolgoztak, de tudom, hogy a pénzes pácienseivel is néha iszonyatosan ordenáré módon tudott beszélni, és hallottam nem is egy kismamát, aki zsörtölődve jött ki a magánrendelésén végzett ultrahangokról, hogy ma megint ilyen meg olyan pokróc, szóval ennyit erről!
mivel a vizsgálat után gyorsan felhívtam a páromat, aki valamilyen érthetetlen okból kifolyólag a hüvelyi ultrahangomon nem nagyon akart részt venni (:P), így most nem is kísért el kórházba, megállapodtunk abban, hogy a XI. kerületi SZTK-ban ahhoz az orvoshoz fogok bejelentkezni, aki a leghamarabb tud vállalni, mert ugye az előbb már említettem, hogy nem biztos, hogy annyira ráérek, hogy az esetlegesen szimpatikusabb nevű dokihoz kivárjam az a cirka 1 hónapos várakozási idő! szóval rábíztam magam a véleltlenre és a szerencsémre! remélem, hogy legalább most nem fog elhagyni! 😉
szóval hétfőn megyek bemutatkozni az új doktorbácsinak, aki 94-ben végezte el a középiskolát… hát, éppen csak 4 évvel idősebb tőlem! 😀 érdekes lesz!
a másik, amit ma cselekedtem önszántamból és állapotos mivoltomból fakadóan, hogy felhítam a területileg illetékes védőnői rendelőt és pont az én, vagyis a mi védőnéninkkel sikerült beszélnem, szóval meg is tudtam, hogy nem kell semmiféle beutaló, egyszerűen a fent már említett lelet teljes egészében megteszi, hogy hozzá mehessek, és végre kiállítsa a kiskönyvemet. szóval hozzá, Csillához, pedig 21-én megyek! izgalmas kb. 1,5 órás beszélgetésre számítok, kezdve mindenféle kérdezz-felelek típusú akciókkal dúsítva.
izgalmas… elvégre először vagyok terhes! :)) és nagyon élvezem!

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: